2011. május 27., péntek

Az önvallatás metodikája, avagy interjú önmagammal!

A módszer teljesen egyszerű. Szinte minden embert foglalkoztat valami, nem feltétlenül probléma, valami ami leköti a gondolatait, vagy domináns érzelmeket indít, akár szeretetet, akár gyűlöletet.
A kiindulási helyzet tehát az, hogy találjunk egy témakört, és tegyünk fel egy kérdést vele kapcsolatban. Van, hogy nem sikerül egyből, semmi gond, tegyük fel az összes kérdést ami eszünkbe jut a dologgal kapcsolatban és forgassuk a gondolatainkban a kérdést. Egy idő után le fog tisztulni. Amikor ez megtörtént, elkezdhetjük az interjút.

Az alábbiakban egy saját témával kapcsolatos interjún keresztül mutatom be a módszer használatának módját.

Érdemes az interjúkat rendszeressé tenni, két-három naponta folyamatosan figyelve önmagunkat. Ha nincs idő az interjúra, a felmerülő kérdéseket akkor is érdemes felírni, hogy ne menjen feledésbe.

Előfordulhat, hogy nem jutunk el a megoldásig, tehát a probléma gyökeréig, hanem egy újabb kérdésbe torkollik az interjú. Ez remek, enélkül ugyanis, nem jutottunk volna el egy mélyebben ülő problémáig, amelynek a feldolgozására így nyílik lehetőség.

Az én mostani témám a pénz körül forog. A fő gond, hogy nem tudok annyi pénzhez jutni amennyire szükségem lenne. Szeretnék könnyebben pénzhez jutni, ennek egyrészt belső lelki, de karmikus okai is lehetnek. Derítsük ki hát, mi akadályozza a pénzáramlást.

Az őszinteség elengedhetetlen, másképp becsapjuk magunkat. Figyeljünk arra, hogy az egónk önvédelmi mechanizmusai ne bírjanak rá minket arra, hogy valamit elnyomjunk, vagy elkerüljünk. Mondjuk ki, írjuk le mindazokat a dolgokat amelyek eszünkbe jutnak. Mindent.
Ne vitázz magaddal, vedd tudomásul a gondolataidat és keress asszociatív kapcsolódásokat, melyek lehetnek emlékképek, érzések gondolatok, előző életekből származó élmények, félelmek, bármi.
Megállapításokat teszek, majd, kérdéseket teszek fel. Kérdéseket én teszem fel, és Én válaszolok is rájuk. Minden esetben úgy mintha független lennék a másik szereptől.

Start:


A pénz:

A pénz hatalom, zsidók, bankrendszer, elnyomás, manipuláció, hazugság, inkvizíció, áldozatok, holocaust.
A zsidók bitorolják a pénzvilágot. Elnyomás alatt tartják a bankrendszer által az emberiséget, hazudoznak, becsapnak mindenkit, aljasul nyerészkednek. A pénz az elnyomás eszköze. Az elnyomottaknak nincs lehetőségük felülbírálni Őket… Háború… A háborúkat zsidó bankárok finanszírozták… Halál-üzlet, rituális tömeggyilkosság és népirtás. A pénz rossz, a pénz eszköz ezekhez a cselekedetekhez. A pénzt meg kell szüntetni. Háború, vér halál, nyerészkedés, hatalom-gyakorlás mások elnyomása.. Gyűlölöm az inkvizíciót, nem tűröm ha elakarnak nyomni.

Milyen érzés, amikor valaki el akar nyomni? Kiszolgáltatottá válok, tehetetlenség. Nem tudok mozdulni, nem bírom a bezártságot, Miért ne engedhetnéd, hogy valaki el akarjon nyomni? Nem szeretem ha uralkodnak felettem. Miért? Nem én vagyok a dolgok irányítója…

Ha Te irányítanád a világot milyen lenne az? Nem tudom, biztosan szükség volna szabályokra. De a szabályok korlátozzák a szabadságot nem? De igen. Akkor még is csak… Nem lehet szabályok nélkül élni. Nem de a jelenlegi rendszer tarthatatlan. A világ egyik fele nem tud mozogni a zsírjától, míg a másik fele éhezik. Micsoda igazságtalanság… A pénz okozza.

Nyerészkedés miatt megy az egész. A pénz csak eszköz nem? De igen. Alkalmas arra, hogy elnyomjunk általa másokat. Mi a lényege az elnyomásnak? Az elnyomásnak…a lényeg, hogy Jobb pozícióba legyünk mint mások, hogy tudjuk érvényesíteni az akaratunkat. És te úgy érzed, hogy nem tudod érvényesíteni az akaratodat? El vagy nyomva? Igen nagyon határozottan úgy érzem. Itt Magyarországon úgy kellene élnünk, mint a világon sehol máshol. Mindenféle ásványi kincsünk van. Olaj, földgáz, kitűnő termőföldek, gyógyvizek, kiváló szakemberek mindenféle szakmában és területen.
Nincs kiugrási lehetőség, mert a pénzrendszer birtokosai mesterséges szegénységet generálnak. Ha neked lenne pénzed, hogy bármit megtehess, mit változtatnál a jelenlegi rendszeren? A pénz megszüntetésére gondoltam először, de be kel látni, hogy pénzre szükség van.

A pénz az a közös platform ahol az emberek igen sokféle igénye kielégítődik. Piacra lehet vinni káposztától a repülőig bármit, aminknek alapvetően nincs cserekompetenciája. Felkel osztani egységekre a dolgokat, ezek az egységek jelölik, hogy melyik hány egységet ér. Ez a pénz. A pénz által tehát gazdát cserélhetnek a dolgok, és ez jó. Hiszen ha akarjuk ha nem, mindenféle termelésből keletkezik felesleg. Ezeket a feleslegeket senki nem szeretné kidobni. Én is valami olyanra cserélném biztosan, amiből nekem hiányom van. Tehát kiderül, hogy maga a pénz tulajdonképpen hasznos dolog? Igen be kell látnom, hogy a pénz hasznos.

Akkor mi a probléma, ha a pénz hasznos, sőt szükséges? A szabályozás. Lehetővé van téve, hogy egyesek aránytalanul többet szerezzenek mint a többiek. Ezt mi okozza a szabályozásban? Úgy látom, hogy a magántulajdon rendszere.

Ha lenne hatalmam megváltoztatni a jelenlegi rendszert, nem engedném meg, hogy egy személy nagyobb magántulajdonnal rendelkezzen, mint ami a kényelmes életéhez szüksége van. Például nem lehetne kőolaj forrásokat, víz és ásványi anyag forrásokat egyénileg birtokolni. De ezzel elnyomnád mások szándékait. Igen, de nem megy másként, különben egyesek veszélybe sodorják az egész földi létet, ahogyan ezt tapasztalja is mindenki. A nyerészkedés érdekében bármit feláldoznak.

Megszüntetném a kamat intézményét. Minden nyerészkedésnek a kamat az alapja. A bankrendszerre nem volna szükség a jelenlegi formájában.

Tehát úgy érzed, hogy ha te nyomsz el másokat az jobb mintha téged nyomnak el?
 Igen a saját szempontomból jobb. De jobb mindenki más szempontjából is. A pénz és a vagyoneloszlás harmonikusabb lenne, nem kellene a fél életünket munkával tölteni, és a fél éhező világ nem lenne a kamatnyerészkedésnek kiszolgáltatva.  lenne időnk bármi egyébre.
Mire?
Tanulni például, de nem a közoktatás szerint. Ezt a közoktatási rendszert megszüntetném. Ez nem tesz egyebet, mint uniformizál, annak érdekében, hogy a pénzvilág számára engedelmes munkaerővé, termelőeszközzé váljunk. Nem egyéb a közoktatási rendszer célja, minthogy mindenkit beintegráljon a jelenlegi kamat és magántulajdon alapú rendszerbe.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Most megakadtam, nem tudom tovább vinni a gondolatot, elfáradtam. Majd megfigyelheted, hogy a koncentrált gondolkodás mennyire energiaigényes. Tudományos álláspont szerint a szervezet energia igényének több mint a felét az agy működésre fordítja a szervezet. Egy egy interjút fél óránál tovább alig ha lehet csinálni. Nem baj legközelebb egy átolvasást követően könnyen ráhangolódik az ember a témára és lehet folytatni.
Eljutottam egy nagyobb problémáig, amely nem a személyes életem érájába tartozik. Magamra vettem a világ problémáját. A jelenlegi kép tehát a pénzzel kapcsolatosan az, hogy nem magamat akarnám megváltoztatni, hanem a rendszeren szeretnék változtatni, hogy nekem jobb legyen. A jelenlegi politikai és gazdasági rendszer működésében látom saját személyes problémámat.

Ezzel kapcsolatban a következő kérdések jelentek meg az elmémben: 

Miért nem tudom elfogadni ezt a rendszert? Miért nem magamon akarok változtatni? Miért nem tudok beilleszkedni ebbe a rendszerbe? Milyen más egyéb beilleszkedési problémák fordultak elő a múltamban? Miért nem tudom elfogadni, hogy ahhoz, hogy életképes legyek ebben a rendszerben, muszáj beilleszkedni, kapcsolódási pontokat találni. Miért nem akarok kapcsolódni, ehhez a világhoz?

Majd valamelyik nap folytatom mert igen sok kérdésre kell még válaszolnom, és még messze nem üresítettem ki magamból az el nem fogadáshoz kötődő érzéseket… Folytatás következik…

A Zen tanítása szerint mielőtt valami újat akarsz létrehozni, el kell dobni valami régit. Ki kell üresítenem magam. Nem tudok színültig telt pohárba tölteni semmit....